Nightelf – Vállvértek

Az alkarvédők után a második kedvencem ezen cosplay kapcsán a vállvért lett. :)
A lila-ezüst kombináció nagyon megtetszett, örülök hogy végül az ezüstöt választottam az elején az arany helyett.

A vállvértekből referenciaképek terén szintén több variációt találtam, legtöbbször a „lapos” verzió fordult elő, ez azonban nekem nem tetszett annyira. Aztán találtam egy domború verziót, ami már sokkal jobban megfogott, és amellett hogy jobban is nézett ki, a rögzítését is könnyebben meg tudtam oldani.

A vállvértek alapja szintén dekorgumi lett, de itt már a formák nem tették lehetővé, hogy sík lapokból oldjam meg az egészet (legalábbis annál a verziónál, amit végül kiválasztottam).

Először jött a szokásos minta-gyártás, stb. Próbáltam a lehető legjobban síkban kiteríteni a formát.


Dekogumiból kivágtam az alapot, kétszer, a megfelelő vastagság miatt (aztán utólag jutott eszembe, hogy volt még itthon polifoam, abból egy réteg is elég lett volna, de már mindegy volt). A két réteget összeragasztottam, előtte még bedrótoztam, hogy meg tudjam hajlítani és tartsa a formát. Erre az alapra kezdtem aztán építkezni, a domború részeket könnyű levegőn száradó gyurmából alakítottam ki.

Ezen a képen még csak éppen hogy elkezdtem felpakolni a gyurmát, ennél valamivel több került rá végül.

A száradásra rásegítettem kicsit a hajszárítóval, majd utána jött a csiszolás, és végül egy alap ezüst festék.

Eközben valaki már megint halálosan unta az életét éppen…


A vállvért alapszíne szinte az összes képen megegyezett a ruha színével, ezért festés helyett a ruha anyagával vontam be – kihagyva az előre lefestett ezüst részt. Erre jött aztán az ezüst színű díszítés (dekorgumi és pár dekorkő vegyesen).
Kétféle ezüstöt használtam a destéshez. Valószínűleg még kicsit rámegyek 3D festékkel, mert néhány helyen hiányolom, de abból még be kellene vásárolnom, mert jelenleg csak valami ősrégi tubus van itthon, amiből már igen furán kacsingat rám a festék…


A vállvértet körben tollak is díszítik (ez az egyik kedvenc részem a ruhán). Ehhez fekete kakastollat használtam.
Viszont semmiképpen sem szerettem volna őket véglegesen a vállvérthez rögzíteni, aminek egy igen egyszerű oka volt: elég körülményes lett volna a vállvértek biztonságos szállítása, annélkül hogy összetörnének a tollak. Ezért a tollakat egy tépőzár külső oldalára ragasztottam, a tépőzár párja pedig értelemszerűen a vállvértek belső felére került. Így a tollak függetlenül szállíthatók a vállvérttől, szépen elcsomagolva.

Jelenleg még gondolkodok rajt, hogy beletűzzek-e néhány hosszabb fekete-lilás tollat, de egyenlőre szerintem így is jól mutat. Talán valamelyik nap csinálok egy tesztet, és kiderül. :)


A rögzítést egyébként 4-4 bujtatóval oldottam meg a belső részen, ezeken lehet átfűzni a ruha felső részének a pántjait. Mivel a vállvértek viszonylag könnyűek, és a súly nagyobbik része is inkább a nyak felöli oldalon összpontosul, ezért elég jól a helyükön maradnak.

________________________________________________________________________________________________

Vállvértekről röviden ennyit, és ezzel tulajdonképpen a páncél (nem mintha bármitől is védene :D ) összes eleme készen van :)