A kevesebb néha több – szokták mondani, és így elsőre nekem is csak egyetlen szó jut eszembe: “hiányzol…”

Luca
1998 – 2008

Luca

Ezt a sarkot elsősorban Luca kutyámnak szentelem, aki nagyon-nagyon speciális volt számomra, lassan több mint két éve már hogy nincs velem, de még mindig sírok időnként utána…

Sokat gondolkodtam mit is lehetne ide írni, de végül úgy döntöttem, hogy írhatnék akár 10 oldalt is, nem lenne az igazi.
Maradok így egy videónál, és egy nagyon szép idézetnél (a videóban olvasható vers fordítását alatta megtaláljátok).
Sajnos a videó részben védett, le van korlátozva a linkelhetősége, így kétszer kell rákattintani (második kattintásra a youtube-on lejátsza a videót).

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/ZcQvYh_3Atw" width="425" height="350" wmode="transparent" /]

“A mennyben van egy hely, melyet úgy hívnak, a Szivárvány híd.
Ha meghal egy állat, akit életében szerettek, halála után ide kerül. Itt minden van, mi szem-szájnak ingere, mezõk és dombok, barátok, akikkel játszhat, víz, eledel és a nap is süt. Elhunyt barátaink itt jól érezhetik magukat. Minden állat, aki öreg vagy beteg volt, megfiatalodik és egészséges lesz, a sebek begyógyulnak, olyanok lesznek újra, mint fiatalon, ahogy ismertük õket. Játszanak, boldogok, de hiányzik nekik az, akit szerettek, és itt hagytak a Földön, és várják azt a napot, amikor újra találkozhatnak vele.
Egyszer minden állat számára eljön ez a nap. Akkor abbahagyja a játékot, szemei vágyakozóan a távolba néznek, remegve áll, majd elkezd futni, gyorsan és még gyorsabban, át a zöld mezőkön. Látni fogod, hogy valami rohan feléd, és meglátod őt, akit valamikor el kellett engedned magad mellől. Nagyon boldogok lesztek, hogy újra látjátok egymást, és ezután már tényleg nem tud elválasztani benneteket semmi. Örömkönnyek árasztják el az arcodat, védő kezedet ismét ráteheted, simogathatod, belenézhetsz hűséges szemeibe, és újra együtt lehetsz vele, akit elvesztettél, de soha el nem feledtél. És akkor együtt átmentek a Szivárvány hídon.”